Hírek

Mathiász János Borrend 40. jubileumi ünnepség

Mathiász János Borrend 40. jubileumi ünnepség

Ünnepi közgyűlésnek adott otthont a Hungarikum Liget. A méltán elismert kecskeméti Mathiász János Borrend ünnepelte megalakulásának 40. évfordulóját Lakiteleken május 16-án.

Az eseményen nagy létszámban vettek részt meghívott vendégek. Több mint 20 borrendtől érkeztek az ünnepségre. A Mathiász János Borrend elnöksége, a borrend egykori alapítói, tagjai, tiszteletbeli és örökös nagymesterei köszöntőikkel emlékeztek az elmúlt 40. évre a Kölcsey Ház dísztermében.

A szőlőművelés legalább ezer éve nemcsak jelen van az Alföldön, hanem a középkor vége óta fontos termelési ágazat is. Jelentősége azt követően nőtt meg, hogy bebizonyosodott a 75 % kvarctartalom feletti homoktalajok filoxéramentessége. Mathiász szerepe ebben és a szőlőnemesítésben is korszakalkotó volt, így érthető az a kultusz, ami őt övezi.

Az ünnepi közgyűlés után a borrend megkoszorúzta a Nemzeti Pantheonban található Mathiász János mellszobrát, majd ezt követően a Lakodalmas Házban folytatódott a program ebéddel. Mindeközben a szervezők ünnepélyes keretek között adták át a vendégeknek a 40. jubileumra elkészült emlékkönyvet.
A délutáni órákban szabad program keretében megtekinthető volt a Nemzeti Művelődési Intézet, majd zárásul a Magyar Borok Katedrálisában volt lehetőség borokat kóstolni.

A világhírű tudós, Mathiász János munkássága a mai napig itt él velünk, bennünk, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy a borrend ennyi ideje őrzi az ő emlékét, munkásságát, továbbadva ezzel a szőlő és a bor szeretetét az újabb és újabb generációk számára.
Gratulálunk és további sok sikert kívánunk a borrendnek ezen hagyományok megőrzésében!

„A titok kulcsa nem lehet más, csak a szakadatlan munka és kitartás.” Mathiász János

 

Fotók: MPhoto

események